9. Klímagarancia a nyári főszezonban

Kép
Klímagarancia a nyári főszezonban

A nyári szezonban és az utószezonban (június 1-től szeptember 21-ig) a klímás járatokat utasaink számára kereshető módon meghirdettük, valamint a nyári főszezonban Magyarország minden, közösségi közlekedéssel elérhető településére garantáltunk legalább napi egyszeri klímás eljutási lehetőséget. 

 

  • A nyári főszezon idején munkanapokon az utasok mintegy 79%-át, hétvégente az utasok 88%-át klímás járművekkel szállítottuk el.
  • Az elővárosi és a távolsági vonatokon, a Balaton környékén, valamint a legforróbb klímájú Dél-Alföldön szinte kizárólag klímás vonatok közlekedtek.
  • Összességében Magyarország minden, közforgalmú közlekedéssel elérhető településére közlekedett legalább napi egy, de jellemzően több klímás autóbusz. A VOLÁN-járatok kiemelten Pest vármegyében, a Balaton környékén, az országos szegmensben teljes mértékben, a nem klímás vasútvonalak mentén és az aprófalvas térségekben túlnyomórészt klímásak voltak.
  • Az utasok számára minden menetrendi felületen kereshetővé vált, hogy melyik jármű lesz bizonyosan klímás.
  • A klímás járművek rendelkezésre állása javult 2024-hez képest, a klímahibák száma csökkent, a klímahibák elhárítása gyorsabban megtörtént.
  • Utasaink elégedettségét jelzi, hogy 2024 nyarához képest a járművek hűtésével kapcsolatos utaspanaszok száma mintegy 30%-kal csökkent.